2026. ÁPRILIS 03.
NAGYPÉNTEK
Textus: Jn 19,16–30
„16 Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék.
Jézus megfeszítése
Átvették tehát Jézust, 17 ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. 18 Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust. 19 Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. 20 A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. 21 A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: Ne azt írd: A zsidók királya, hanem ahogyan ő mondta: A zsidók királya vagyok. 22 Pilátus így válaszolt: Amit megírtam, megírtam. 23 A katonák pedig, amikor megfeszítették Jézust, fogták felsőruháit, elosztották négy részre, mindegyik katonának egy részt. Fogták köntösét is, amely varratlan volt, felülről végig egybeszőve. 24 Ezt mondták egymásnak: Ezt ne szakítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen! Így teljesedett be az Írás: „Elosztották ruháimat maguk között, és köntösömre sorsot vetettek.” Ezt tették a katonák. 25 Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária. 26 Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad! 27 Azután így szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány.
Jézus halála
28 Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: Szomjazom. 29 Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához. 30 Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.”
1. Az egyházi esztendő
2. A textus olvasásához
3. Történeti háttér, kommentárok és összehasonlító szövegek (jellemzően könyvek)
MAGYAR
ANGOL
NÉMET
4. Ajánlott cikkek az ATLAS Plus, a JSTOR és más online adatbázisból
MAGYAR
ANGOL
NÉMET
5. Kortárs kommentárok, tanulmányok és exegézisek (jellemzően folyóiratokban)
IGAZSÁG ÉS ÉLET
LELKIPÁSZTOR
WORKINGPREACHER
6. Igehirdetések
GÖTTINGER PREDIGTEN IM INTERNET
IGEHIRDETÉS FELHŐ
PREDIGTEN.EVANGELISCH.DE
PREDIGTPREIS.DE
TEXTWEEK
[1] Az adatbázisok tartalma elérhető EHE Könyvtári beiratkozással: https://uni.lutheran.hu/konyvtar-beiratkozas/