2026. augusztus 9.
SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI 10. VASÁRNAP
(JERUZSÁLEM PUSZTULÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE)
Textus: 1Kor 12,1-11
„A kegyelmi ajándékok sokfélesége és a Lélek egysége
A lelki ajándékokra nézve pedig nem szeretném, testvéreim, ha tudatlanok lennétek. Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, ellenállhatatlanul vonzott valami benneteket a néma bálványokhoz. Ezért tudtotokra adom, hogy senki sem mondja: „Jézus átkozott”, aki Isten Lelke által szól; és senki sem mondhatja: „Jézus Úr”, csakis a Szentlélek által.
A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele. Mert van, aki a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által. Az egyik ember ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait. Van, aki az isteni erők munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki lelkek megkülönböztetését, a nyelveken szólást vagy pedig a nyelveken szólás magyarázását kapta. De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.”
1. Az egyházi esztendő
2. A textus olvasásához
3. Történeti háttér, kommentárok és összehasonlító szövegek (jellemzően könyvek)
MAGYAR
ANGOL
NÉMET
4. Ajánlott cikkek az ATLAS Plus, a JSTOR és más online adatbázisból
MAGYAR
ANGOL
NÉMET
5. Kortárs kommentárok, tanulmányok és exegézisek (jellemzően folyóiratokban)
IGAZSÁG ÉS ÉLET
LELKIPÁSZTOR
WORKINGPREACHER
6. Igehirdetések
GÖTTINGER PREDIGTEN IM INTERNET
További prédikációk: https://www.theologie.uzh.ch/apps/gpi/category/bibel/nt/1-korinther/kapitel-12-chapter-12-1-korinther/
IGEHIRDETÉS FELHŐ
PREDIGTEN.EVANGELISCH.DE
PREDIGTPREIS.DE
TEXTWEEK
[1] Az adatbázisok tartalma elérhető EHE Könyvtári beiratkozással: https://uni.lutheran.hu/konyvtar-beiratkozas/