VÍZKERESZT ÜNNEPE UTÁNI ELSŐ VASÁRNAP
HETI IGE
Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. (Róm 8,14)
INTROITUS ANTIFONA
Fogadd kedvesen ajkam beszédét és szívem gondolatait, én Uram, kősziklám és Megváltóm! (Zsolt 19,15)
BEVEZETŐ IGE
Az Ige testté lett, közöttünk élt, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét. (Jn 1,14)
A VASÁRNAP IGÉI (PERIKÓPA REND)
Óegyházi: | Lk 2,41–52 | Róm 12,1–5 | Ézs 42,1–9 |
A sorozat: | Mt 5,13–16 | Ef 5,11–14 | Zsolt 97,1–12 |
B sorozat: | Jn 7,14–18 | Róm 1,18–25(26–32) | 4Móz 14,10b–23 |
C sorozat: | Jn 5,22–23 | Ef 6,1–4 | Ézs 48,6b–11 |
Zsoltár: | Zsolt 19,2–5a | ||
Textus: | Mt 5,13-15 |
GRADUÁLÉNEK ÉS HETI ÉNEK
EÉ 371 „Felséges Jézus…” EÉ 361 „Szép, fényes Hajnalcsillagom…”
A nap témája: Jézus Krisztusban látható Isten dicsősége
Liturgikus szín: zöld
„Ez az ún. vízkereszt ünnepe utáni vasárnapok ideje a karácsony-epifánia kettős nagy Krisztus-ünnépének befejező időszaka. Ennek az időszaknak mindegyik vasárnapja az Isten Fiának dicsőségét ragyogja; mindegyik egészen konkrét vonatkozásokban szolgálja karácsony-epifánia misztériumát és egyre tágulóbb horizontban mutatja meg az értünk testbe jött Messiás isteni dicsőségének epifániáját a hit szemének látására. – Természetesen, elsősorban mindegyik vasárnapnak az evangéliuma szolgálja Krisztus dicsőségének ezt a kinyilatkoztatását.
Ennek az időszaknak jellegét, a vasárnapjaiban megmutatkozó belső összefüggést és eschatologiai irányú fokozódást talán jobban érthetővé teszi az a tény, hogy az ünnepek kialakulásának az idején, amikor az egyházi év a legrégibb nagy ünneppel, Krisztus feltámadásának az ünnepével és ennek előkészítő időszakaival kezdődött, ez az epifánia utáni időszak volt az egyházi év vége. Így lett ezeknek a vasárnapoknak az a hivatása, hogy karácsony-epifánia tényeiből tájékozódva, bizonyos momentumainak hangsúlyozásával megmutassa a mennyei Király dicsőségét és hatalmát itt a földi életben és ítéletben. […]
Epifánia ünnepe utáni 1. vasárnap. Még az ünnep nyolcadába esve, erősen a vele szoros kapcsolatban levő karácsony fényében mutatja a mennyei Királyt, akinek isteni dicsősége beragyogja az ótestamentumi szent helyet, a jeruzsálemi templomot. Az ősi evangéliumban (Lk 2,42-52, ma: Lk 2,41-52) a 12 éves, a növendék Jézus az isteni Tanító, akinek dicsősége tündököl gyermeki engedelmességében is. Az epistola pedig (Róm 12,1-5) éppen az evangéliummal való kapcsolatban méltán szól a Krisztus tulajdonának, a keresztyén hívőnek lelki-templomi szolgálatáról, az élet istentiszteletéről, amelyben neki áldozva magunkat, az ő testének tagjaként új életben szolgáljuk.”[1]
[1] Jánossy Lajos: Az egyházi év útmutatása. Sopron, 2008., 18. o.