Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem több éve indította a lelkészi kar számára azt a tanári modult nyújtó kiegészítő képzését, amely az iskolalelkészi szolgálat mellett a hittanári és gyülekezeti ifjúsági munka szakmai erősítését segíti. Lázárné Skorka Katalin, Simon Réka és dr. Simon Z. Attila lelkészekkel a képzésről, az ott szerzett tapasztalatokról és azoknak a gyakorlati életben történő alkalmazásáról is beszélgettünk.
– Miért tartották fontosnak, hogy jelentkezzenek az Evangélikus Hittudományi Egyetem hittanári képzésére?
Simon Réka: – Korábban nem éreztem motivációt, hogy jelentkezzem a hittanári képzésre. 2020-ban a meghirdetett pótfelvételi kiírás volt az, amin megakadt a szemem, megszólított. Bár körülbelül 19 éve tanítok hittant, mégis végig éreztem hiányt a saját szakmai felkészültségemben. Módszertani és egyéb pedagógiai tudás megszerzése hajtott. Korábban elvégeztem Debrecenben a pasztorálpszichológiai lelkigondozói szakot, és ez sokban gazdagította a lelkészi szolgálatomat. Vallom, hogy a lelkészre különösen is igaz: a legfőbb munkaeszköze önmaga – hiszen az Úr maga használ eszközeként ott, ahol akar. Személyes elhívatásom részének is tekintem tehát, hogy karbantartsam és fejlesszem a felkészültségemet a lelkészi szolgálat területein. Mindehhez pedig egy kevés plusz időt is kaptam, illetve nagyon sok támogatást a férjem részéről, aki eddig is támogatott a kiírás megpillantásától kezdve az első félévi vizsgaidőszakon át a konzultációk alkalmáig.
Lázárné Skorka Katalin: – Évek óta szerettem volna pedagógus végzettséget szerezni. Egyrészt, mivel kiváló tanáraim voltak, és személyes példájuk vonzott a pedagóguspályára. Másrészt lelkészi szolgálatom kezdete óta tartok foglalkozásokat óvodásoknak, tanítok általános iskolásokat és gimnazistákat. A hittanoktatás nagy részét teszi ki szolgálatomnak, de szívügyem is volt mindig, ezért sokat konzultáltam gyakorló pedagógusokkal. Azt láttam, hogy olyan tudás birtokában vannak, ami megkönnyíti munkájukat a gyermekek között. Úgy éreztem, tudatosabban kell végeznem a hitoktatói tevékenységemet, nem elég a tapasztalat és a jó pedagógiai érzék, fel kell vérteznem magamat didaktikai ismeretekkel. Amikor visszatekintettem eddigi tevékenységemre, őszintén be kellett valljam, bevált módszereim már nem elég hatékonyak a mostani diákok között.
Simon Z. Attila: – Iskolalelkészként dolgoztam abban az időben már öt éve, amikor a képzésre jelentkeztem. Azt éreztem, hogy a mindennapi gyakorlatomból hiányzik az az attitűd, ami megkülönböztet egy jó tanárt egy olyan embertől, akinek feladata a tanítás. A mai napig is egyébként ugyanez a motivációm. A lelkészképzésben is volt ugyan részünk oktatásban, viszonylag nagy óraszámban, de messze nem volt elegendő ahhoz, hogy profin végezzük a pedagógiai munkát. Részletesebben, azok kedvéért, akik ezen a kifejezésen felháborodnának: A “professio” eredeti értelmében egy gesztus a szerzetesjelöltek életében, amikor is elérkeznek hivatásuknak arra a pontjára, amikor teljesen felajánlják magukat Istennek és a szerzetesi életnek. Minket lelkész szakos hallgatóként nagyon sok mindenre készítettek fel, de ezt a szintű átadást és elmélyülést egy-egy teológiai diszciplína irányában ez a „sokféleség” nem igazán tette lehetővé. Én ebben az irányban mozdultam el, és ebben volt szükségem az elmélyülésre.
– Milyen új, a tanításban hasznos ismereteket szereztek a képzés által?
Lázárné Skorka Katalin: – A képzés során nagy hangsúlyt kapnak a módszertani ismeretek, de a neveléselméleti kérdésekkel is szívesen foglalkoztam. Számos gyakorlatom és ösztönös cselekményem nyert megerősítést. Megtanultam, hogy a sikeres óra hátterében a tanítási folyamatok tervezése és a változatos tanulásszervezési formák alkalmazása áll. A tanulók értékelését mindig ódzkodva végeztem, rossz érzéssel töltött el, ha egy gyermeknek gyenge osztályzatot kellett volna adnom. Ma már pedagógiai munkánk fontos elemének tartom, s azt is megtanultam, mit jelent a fejlesztő értékelés. Különösen is sokat adtak a pszichológiai tárgyak, többek között a sajátos nevelési igényű gyermekek megértéséhez tettem szert új tudásra.
Simon Réka: – Számomra több ismeret között különösen is fontos az, ahogy a képzés kíséri a pedagógussá formálódásunkat. 25 évesen fejeztem be a teológiát, 29 évesen a pasztorálpszichológiai képzést. Az életünk úgy alakult, hogy ezek után születtek meg a gyermekeink, a legidősebb 11 éves. Szülővé válva, én személyesen is, de a férjemmel együtt is folyamatosan új impulzusoknak van kitéve az, ahogy a gyermekekről gondolkodunk, változik a gyermekképünk. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy másként mentem be ovis hittanra, amikor még nem volt gyermekem, és másként, amikor az enyém is hasonló korba került, különbözően tanítottam hittant az iskolában mielőtt szülőként is érintett lettem a rendszerben (hozva saját diákságom emlékeit), és másként, amikor a saját gyermekem, gyermekeim hétköznapjain keresztül is része lett az életünknek. Másként gondolkodtam a pedagógusokról addig, amíg magamról nem kezdtem pedagógusként gondolkodni. Emellett pedig épp a saját emlékeim, a gyermekeimen keresztül megélt tapasztalatok és a tanulás világának egyéb csatornáin keresztül hozzám érkező információkon keresztül is kezdett kialakulni egy laikus képem arról, hogy hogyan szeretném tanítani a gyermekeket Isten szeretetére – különösen iskolai keretek között, az értékelés rendszerével együtt is. Mindehhez számos új információt kapok ezen a képzésen.
Simon Z. Attila: – Azoknak az évfolyamoknak a hallgatója voltam, amikor még a képzés két helyszínen, az ELTE Pedagógia és Pszichológia Karán, és a teológián folyt párhuzamosan. Az évfolyamtársaim általában már tanár szakos felnőtt emberek voltak, így egészen másféle képzésben részesültünk. Nekik a teológiai tárgyak nyújtottak új ismereteket, engem pedig a pedagógia és a pszichológia „vonzott be” az ELTE-n. Bár levelező hallgató voltam, mégis a kar legképzettebb tanárai foglalkoztak velünk, nagyon felkészülten és lelkiismeretesen, olyan nevek, mint N. Kollár Katalin, dr. Lénárd Sándor, dr. Szivák Judit, vagy Schildné Pulay Klára. Akik találkoztak velük hallgatóként az ELTE-n, biztos tudják, miről beszélek.
– Mit jelentett lelkészként újra az iskolapadba ülni?
Simon Z. Attila: – Szerencsésnek mondhatom magam, mert tulajdonképpen „nem estem ki az iskolapadból”, a mai napig folyamatosan képzem magam, tehát nekem ez nem esett nehezemre. Aki gyülekezeti lelkészként ahhoz szokott, hogy egy közösséget vezet, és ha tetszik, ha nem, autonóm és felelősségteljes döntéseket kell hozzon vezetőként, annak biztos furcsa lehet újra „diáknak” lenni. A pedagógus léthez viszont hozzátartozik az „iskolaszag”, én pedig 2006-óta folyamatosan és majdnem kizárólag iskolákban szolgáltam. Ebben a közegben nem is kérdés a továbbképzésekben való részvétel, hanem a pedagógusok kötelessége is.
Lázárné Skorka Katalin: – A tanulás gyermekkorom óta örömteli tevékenységet jelent számomra. A lelkészi és hitoktatói munka során is nélkülözhetetlen a folyamatos önképzés. Azok közé tartozom, akik az élethosszig történő tanulást nem csupán autodidakta módon képzelik el. Szívesen tanulok másoktól, nem esik nehezemre az intézményes keretek elfogadása. Előadóink mindegyike kiváló felkészültségű, élmény volt részt venni az óráikon. Ami ugyancsak pozitív volt, hogy partnerként tekintettek ránk –ez már egy más minőségű tanulás, mint az első egyetemi diploma megszerzésekor volt. Csoportunkat öt lelkésznő alkotta: öt egyéniség, élethelyzet, szolgálati hely. Egymástól is sokat tanultunk az esetmegbeszélések során. Tudásszomjasan, a megújulás vágyától vezetve, nagy nyitottsággal ültünk vissza az iskolapadba.
Simon Réka:– Szerettem egyetemi hallgató lenni az EHE-n a teológus-lelkész szakon, majd pedig Debrecenben is. Mindkettő más volt. A teológián még nagyon hatott rám az, hogy közel voltak a középiskolai és általános iskolai élményeim és tapasztalataim. Ugyanakkor fiatal egyetemistaként szerettem az egyetem, a kollégium életét és Budapestet. A pasztorálpszichológiát már lelkészi szolgálatom végzése közben tanultam, így a gyakorlat közben szélesítettem az elméleti tudásomat. Ez utóbbihoz hasonlóan élem meg a hittantanár képzést is. Arról tanulok, ami egyébként is fontos része az életemnek, feltöltögethetem a kátyúimat és kiegyenesítgethetem a görbéimet, mindezek mellett pedig számos új utat, lehetőséget is kapok. Talán úgy is mondhatnám, hogy egy sokkal részletesebb térképet, mint amit emlékeimben őrzök korábbi tanulmányaimból. És szívesen tanulok, örömmel tölt el egy-egy érdekes témába elmélyedni, abban kutatni, olvasni. Persze nagyon fontos tényező ebben is, hogy a nap ilyen esetben is csak 24 órából áll. A tanulást ilyen szempontból nézve „énidő”-ként élem meg.
A szóbeli vizsgahelyzet első alkalma volt furcsa, hiszen ez az, amitől más ez a tanulás, mint például felkészülni egy előadásra, amit az egyházmegye lelkészi munkaközösségében tartok. Az első ilyen helyzet is tanulás és továbblépés volt, jó volt hallgatni a mellettem megszólalókat, ahogy ők értették és értelmezték mindazt, amit tanultunk.
– A képzés alapvetően az iskolai tanításhoz ad elméleti és gyakorlati ismeretet. Miként tudják ezt a tudást a gyülekezeten belül, így a gyermek- és ifjúsági órákon is kamatoztatni?
Lázárné Skorka Katalin: – A szélesebb módszertani eszköztár mindenképpen megújulást hozott a gyakorlatomba. Változatosabbak lettek az óráim, legyenek azok a gyülekezetben vagy oktatási intézményben. A csoportvezetéshez több kézikönyvet, segédanyagot ajánlottak nekünk, számtalan praktikusan felhasználható ötletet kaptunk. Kiemelném Rudas János „Delfi örökösei” című könyvét, amelyet az önismereti és személyiségfejlesztő csoportok tréningjei során bárki sikerrel alkalmazhat. Sok gyakorlatot építettem be a gyülekezeti ifjúsági kör és a kortárs segítő csoport foglalkozásaiba. Ugyancsak jól alkalmazhatók a kooperatív technikák is a gyülekezeti csoportok esetében, akárcsak a projektmunka. A digitális módszertan, valamint a filmfeldolgozási módszerek segítenek abban, hogy a fiatalokkal az ő igényeik mentén foglalkozhassunk, de említhetném a drámajátékot vagy a játékpedagógiát is, amibe bepillantást nyerhettünk. Mindezek azt mutatják, hogy nagyon gyakorlatközpontú és hasznos a képzés.
Simon Réka: – 2020 szeptemberétől veszek részt a képzésben, ami a járványhelyzet miatt azt jelenti, hogy bár számos ötletem van, még nem volt alkalmam nem hittanórai keretben használni az eddig megszerzett új tudást, információkat. Számomra nagyon vonzóak a kooperatív tanulási formák, és az, amikor a közösen vagy egyénenként megszerzett tudásunkat osztjuk meg egymással. Ez különösen is hasonlít mindarra, ahogyan Isten szeretetéről beszélgetünk, tanulunk gyülekezeti alkalmakon, közösségekben. Időseknek tartott videokonferenciás bibliaórákon egyébként részben már sikerült alkalmaznom újonnan szerzett információkat, ami nekik is nagyon tetszett. Várom a digitális oktatás eszközeit megismertető konzultációs órákat, anyagot, amelyektől azt remélem, hogy nem csupán az iskolai online oktatás esetén, de a személyesen tartott hittanórákon és az online vagy személyes találkozást biztosító ifjúsági órákon, egyéb gyülekezeti alkalmakon is használható információkat, módszereket ismerhetek majd meg.
Simon Z. Attila: – Pedagógiai ismereteimet alapvetően iskolalelkészként hasznosítom a munkámban, aminek egy külön gyönyörű színe az, hogy közben a közösség lelkésze is vagyok. Nálam a teológiai tudás és tapasztalat az a „non plus ultra”, amely egyedivé és különlegessé teheti a pedagógiai munkámat. Ugyanakkor egészen izgalmas és gyümölcsöző volt életemnek az a négy éve, amikor a Fasori Evangélikus Gyülekezetben ezt a munkát a gyülekezeti életre fókuszáltan végezhettem. Volt értelme és eredménye, azt kell hogy mondjam, és én is elképesztően élveztem. Van annak értelme, hogy egy lelkész pedagógusként is meg tud szólítani gyermekeket.
– A koronavírus-járvány miatt a képzés az idei évben digitális formában valósul meg. Mennyire jelent ez hátrányt a tanulásban?
Simon Réka: – Amikor a férjemmel felvételiről, a képzésen való részvételről beszélgettünk még nem gondoltunk arra, hogy nagyrészt online módon történik majd az oktatás (még nem volt lehetőség offline, személyes találkozással megvalósítani a konzultációkat). Hogy a járvány miatt ez így alakult, tulajdonképpen jelenleg több előnyét érzem, mint hátrányát. Bár hiányzik a személyes megismerkedés az évfolyamtársaimmal, nagyon hiányoznak a szünetek, a kötetlenebb beszélgetések, egyeztetések, így is épülő kapcsolatok, nekem Vas megyéből mégis könnyebb így megszerveznem a részvételemet. Végső soron ebben is igaz, hogy a tanulás – és ilyen értelemben a képzés online vagy személyes szervezése – hatással van rám is és a családomra is. Nekem jobb volna személyesen ott lennem, a családommal töltött időt tekintve pedig könnyebb, hogy reggel 8-kor leülök a laptop elé a lelkészi hivatalban, és valamelyest mégis otthon vagyok. A vizsgaidőszakban különösen örültem, hogy nem kellett Budapestre utaznom minden vizsga miatt, habár személyes részvétel szervezése esetén ezt is szívesen megtettem volna.
– Mely órák váltak kimondottan is fontosakká az Önök számára?
Lázárné Skorka Katalin: – Nem tudnék rangsorolni. Mindhárom fontos volt: a pedagógia, a pszichológia és a valláspedagógia is. Mind adott olyan impulzusokat és nyújtott olyan ismereteket, amelyek frissességet hoztak az eddigi megszokott tanítási gyakorlatomba, vagy ahogyan arról eddig gondolkodtam. Nagy hatást gyakoroltak rám a „pszichopatológia pedagógusoknak” valamint az un. „kényes témák” tanegységek. Választ kaptam arra, mi állhat a kiemelt figyelmet igénylő gyermekek viszonyulásaiban és megnyilvánulásai mögött. A szélsőséges esetek kapcsán még jobban kirajzolódott a család, elsősorban az édesanyák felelőssége a gyermeknevelést illetően. A „valláslélektan” pedig jó ötvözete annak, ahogyan a tudomány és hit közösen fogalmaz meg valamit az Isten titkos működéséről az ember lélek mélyén, illetve az emberi lélek működéséről az Isten közeledtén.
Simon Réka: – A képzés pszichológiai tárgyainak tartalmát nagyrészt ismertem, de örültem, hogy ismét átismételhetem. A pedagógia és a valláspedagógia minden tárgyában viszont szervezett módon kerültek elő a számomra eddig ismert és nem ismert információk. Olyan gyakorlatot megalapozó hátteret és gyakorlatban kipróbálható módszereket kapok, amelyek hónapról hónapra motivációt jelentenek a konzultációkon való részvételre, a beadandók elkészítésére és a vizsgákra való felkészülésre. Különleges volt számomra a hospitáció lehetősége – és kötelezettsége – is. Örömmel pillantottam bele a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) életébe a hospitációm alkalmával újra, hiszen a teológiai képzés alkalmával ott töltött hospitációs időt még inkább a középiskolás múltammal éltem meg, míg ma már inkább az alakuló pedagógus identitásommal. Ggimnáziumi közegben tanításra egyébként sem volt alkalmam amióta hittant tanítok, ezért is élmény és ajándék volt ebben a közegben órákat látogatni és tartani.
Simon Z. Attila: – A csapatmunkára esküszöm: minél jobban ki tudom magam vonni a direkt és frontális munkából, annál jobban érzem magam. Szeretem provokálni a diákokat, vitákat indítani, kreatív munkára biztatni őket. Erre is egyébként kevesebb lehetőség van a digitális eszközökkel, bár ha az ember nagyon beleássa magát, találhatunk megfelelő programokat ehhez is. Sok diák azonban szívesebben megnyílik a privát felületeken és igénylik a törődést. Most erre van szükség. Ennek egy speciális formája a mikrocsoport, néhány fővel. Igazán izgalmas, megindító, bensőséges hittanóráim zajlottak így, nyilván egészen más módszerekkel.
– Miért ajánlanák lelkésztársaiknak, hogy jelentkezzenek erre a kiegészítő képzésre?
Simon Z. Attila: – Én azt mondanám, hogy az jelentkezzen erre a képzésre, aki úgy érzi, hogy szeretne a pedagógiai módszereiben fejlődni. Nem mindenkinek van erre szüksége, sok lelkésznek megvannak azok a speciális kompetenciái, amelyek igazán jó, vagy elég jó lelkésszé teszik őket, anélkül is, hogy a hittantanár szakot elvégeznék. Aki viszont esetleg jelenleg, vagy a közeljövőben iskolai, vagy iskolalelkészi szolgálatban gondolkozik, annak mindenképpen javasolnám.
Lázárné Skorka Katalin: – Jól esett kiszakadni a mindennapokból, havonta két napot újra a Teológus Otthonban és az EHE falai között tölteni. Megérte vállalni ezt a fáradságot a szakmai fejlődés érdekében, de azért is, hogy lelkésztársaimmal elmélyültebb kapcsolatot építhessünk ki. A képzést követően a pedagógusok munkáját és a pedagógus szerepet is komplexitásában látom, énképem is formálódott. Egyetemi éveink alatt nem találkoztunk ilyen részletességgel sem a pedagógiai sem a pszichológiai tárgyakkal. A hospitációk és tanítási gyakorlatok hozzájárulnak ahhoz, hogy hitoktatási munkánkra reflektáljunk vagy jó gyakorlatokkal gazdagodjunk. Az intenzív képzés előnye, hogy az új ismeretek egyszerre kapcsolódnak a már meglévő tudásbázisunkhoz. Mivel nem szakít ki a feladatainkból, a megszerzett ismereteket rögtön alkalmazhatjuk is éles helyzetben, tanítványaink között. Úgy vélem, hogy a képzést követően a lelkészi szolgálatban álló hitoktatók több örömöt élnének meg a hitoktatás során és hatékonyabbnak éreznék munkájukat.
Simon Réka: – Amikor a felvételi lehetőségén gondolkodtam az a szempont is eszembe jutott, hogy közel 20 éves hitoktatói gyakorlattal a hátam mögött egyre körvonalazottabbak a kialakuló megoldási stratégiáim, a mindig jellemző válaszaim, kövesednek és porosodnak a nézőpontjaim. Számomra öröm az, hogy a gyermekekkel és fiatalokkal végzett munkában nincs helye az ilyen pornak és kövesedésnek. Folyamatos rugalmassággal, újra és újra átgondolt módon kell tanítsuk őket, kell bizonyságot tennünk nekik Isten szeretetéről. Mindannyian tudjuk, tapasztaljuk, hogy a világ mozgásban van, változik. A társadalmunk változásaira hatással van a technikai fejlődésünk is, amely alakítja a gondolkodásunkat offline helyzeteinkben is. A pedagógia és az azt támogató pszichológiai háttér igyekszik követni a gyermekeket ezekben a változásokban, igyekszik megtalálni velük azt a közös nyelvet, amelyben a tanításunk és az ő tanulásuk valóban eredményes lehet. Ilyen értelemben egyfajta nyelvtanulásként értelmezem ezt a képzést, és mivel nekem nincs adminisztratív módon szükségem a képzés nyújtotta végzettség megszerzésére, ezért én lehetőségként, és minden pillanatát ajándékként élem meg.
Meghosszabbított jelentkezési lehetőség a lelkészeknek szóló 2 féléves hittanár képzésre április 25-ig. Részletek a FELVÉTELI / 2021 Általános felvételi eljárás oldalon.