BÖJT HATODIK VASÁRNAPJA – VIRÁGVASÁRNAP
(PALMARUM)
HETI IGE
Ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. (Jn 3,14-15)
INTROITUS ANTIFÓNA
Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban! (Mt 21,9)
BEVEZETŐ IGE
Az Emberfia azért jött, hogy szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. (Mk 10,45)
A VASÁRNAP IGÉI (PERIKÓPA REND)
Óegyházi: | Mt 21,1-9 | Fil 2,5-11 | Ézs 50,1-9a |
A sorozat: | Jn 18,33-38 | Fil 2,1-4 | Zof 3,14-17 |
B sorozat: | Jn 10,17-18(19-21) | Zsid 2,5-9 | Zak 9,9-12 |
C sorozat: | Lk 23,1-16 | Jel 1,4-6 | Ézs 62,11-12 |
Zsoltár: | Zsolt 22,2-9 | ||
Textus: | Jn 18,33-38 |
GRADUÁLÉNEK ÉS HETI ÉNEK
EÉ 209 „Én lelkem, útra készülj…” EÉ 198 „Ó, drága Jézus, vajon mit vétettél…”
A nap témája: Az alázatos Király
Liturgikus szín: lila
„Vele kezdődik meg a nagyböjti szent idő utolsó hete, a nagyhét, amely egészen más, mint az egyházi év bármelyik időszaka. Hiszen ezen a héten a Krisztus keresztje, egyetlen, örökkévaló áldozata. Isten Fiának, a Messiásnak vérehullása, váltságműve egészen a jelenvalóság közvetlenségével ragad meg bennünket. Méltán viseli ez a hét a „szent hét” és a „csendes hét” nevet is. Bárcsak újra ilyenné válhatnék Isten kegyelméből gyülekezeteink életében, és egyedül, hatalmasan prédikálna benne a kereszt!
A nagyhét élén álló virágvasárnap a palmarum nevet a Krisztus Urunk Jeruzsálembe való bevonulásáról szóló evangéliumi tudósítás (Mt 21,1-9) alapján kapta. Ez az evangélium a régi egyházban szokásossá lett „bevonulási szertartás” (pálmaszentelés és processio) perikópája volt. Az ezután következő főistentiszteleten ősi tradíció szerint a Máté írása szerinti passiót olvasta az egyház a nap evangéliumaként. – Keleten, a görög rítus területén Jn 12,1-18 lett az evangélium, és ugyanez lett érdekes módon az evangélikus Északon is a virágvasárnapi evangélium, míg a passió olvasása itt átkerült a virágvasárnap esti istentiszteletre, illetve még átnyúlt a hétfői nap istentiszteletébe is. Nálunk a „bevonulási szertartás” lekciója (Mt 21,1-9) került a Máté szerinti passió helyére evangéliumnak. Ez is, de még inkább az ősi epistola (Fil 2,5-11) is egészen nyilvánvalóvá teszi, hogy virágvasámap nem csupán a nagyhét első napja, hanem a véres nagypénteki áldozatnak és a győzedelmes húsvétnak is egybe – foglalója, amely egyrészt az incarnatio és a megdicsőülés között megláttatja a váltságmű centrumát, a kereszthalált, másrészt pedig már most előre hirdeti a Megváltó nagypénteken – a kereszthalálban és eltemettetésben – mélypontját elérő megaláztatásának és – a poklokra szállásról kiinduló – már húsvétba mutató felmagasztaltatásának csodálatos egységét. (Vö. a nap introitus Zsolt. 22, 20. 22. és 2. v., valamint a kollektaimádság!)
Régi evangélikus egyházi rend szerint virágvasárnapon este a Máté írása szerinti passióval kezdődnek meg a nagyheti ájtatosságok, amelyeknek során ezen az estén és hétfőn a Máté, kedden a Márk, szerdán pedig a Lukács írása szerinti szent evangéliumból kerül felolvasásra Krisztus Urunk kínszenvedésének és áldozati halálának története. – A passiós ájtatosságokkal párhuzamosan hangzik templomainkban mindennap a nagyheti sorozatos prédikáció, amely az egyház nagyheti imádságkincsének mélységes összefüggéseihez kapcsolódva minden bizonnyal inkább mentes maradhat a mi emberi-retorikai gyarlóságainktól, mint egyébként.
Virágvasámap a megígért Messiás királyi bevonulásának az ünnepe. Az Úr azért jön, hogy elvégezze a váltságművet, és mint az igazi Páskabárány feláldozza önmagát megváltásunkra- szabadulásunkra.”[1]
[1] Jánossy Lajos: Az egyházi év útmutatása. Sopron, 2004., 28-29. o.