teologia@lutheran.hu +36 1 469 10 50
teologia@lutheran.hu +36 1 469 10 50

2026. MÁJUS 14.
MENNYBEMENETEL ÜNNEPE 
Textus: ApCsel 1,1-11


Bevezetés
Az első könyvet arról írtam, Teofiloszom, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva egészen addig a napig, amelyen felvitetett, miután a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott. Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta nekik, hogy ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól.

A Szentlélek ígérete és Jézus mennybemenetele
Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg. Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát? Így válaszolt nekik: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.
Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, akik ezt mondták: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.”

1. Az egyházi esztendő

2. A textus olvasásához

3. Történeti háttér, kommentárok és összehasonlító szövegek (jellemzően könyvek)

MAGYAR

ANGOL

NÉMET

4. Ajánlott cikkek az ATLAS Plus, a JSTOR és más online adatbázisból

MAGYAR

ANGOL

NÉMET

5. Kortárs kommentárok, tanulmányok és exegézisek (jellemzően folyóiratokban)

IGAZSÁG ÉS ÉLET

LELKIPÁSZTOR

WORKINGPREACHER

6. Igehirdetések

GÖTTINGER PREDIGTEN IM INTERNET

IGEHIRDETÉS FELHŐ

PREDIGTEN.EVANGELISCH.DE

PREDIGTPREIS.DE

TEXTWEEK

[1] Az adatbázisok tartalma elérhető EHE Könyvtári beiratkozással: https://uni.lutheran.hu/konyvtar-beiratkozas/