teologia@lutheran.hu
+36 1 469 10 50
- Egyetemünk
- Szervezet
- Képzések
- Tanulmányi ügyek
- Doktori Iskola
- Kutatás
- Könyvtár
- Szakkollégium
Szentháromság ünnepe utáni tizedik vasárnap
(Jeruzsálem pusztulásának emlékünnepe)
HETI IGE
Boldog az a nemzet, amelynek Istene az ÚR, az a nép, amelyet örökségül választott. (Zsolt 33,12)
INTROITUS ANTIFONA
Szeret az ÚR, azért nincs még végünk! Irgalma nem fogyott el, megújul reggelre kelve. (JSir 3,22.23)
BEVEZETŐ IGE
Jézus Krisztusban van a mi váltságunk az ő vére által: a bűnök bocsánata az ő kegyelmének gazdagsága szerint. (Ef 1,7)
A ÜNNEP IGÉI (PERIKÓPA REND)
| Óegyházi: | Lk 19,41-48 | 1Kor 12,1-11 | 2Móz 19,1-6(7) |
| A sorozat: | Jn 9,24-38 | Róm 4,1-8 | Hab 2,1-4 |
| B sorozat: | Jn 8,21-30 | Róm 9,30-33 | 1Móz 15,1-6 |
| C sorozat: | Lk 20,9-19 | Zsid 11,1-10 | 5Móz 10,12-13 |
| Zsoltár: | Zsolt 42,2-12 | ||
| Textus: | Hab 2,1-4 |
GRADUÁLÉNEKEK
EÉ 460 „Tisztítsd meg szíved, Jeruzsálem népe…” EÉ 323 „Áldj meg minket, Úristen…”
A nap témája: Ismerjük fel, amit Isten Krisztusban tett értünk!
Liturgikus szín: zöld
„Ez a vasárnap fordulat a Szentháromság ünnepe utáni vasárnapok egymásutánjában. A 10. vasárnaptól a 23.-ig terjedő időszak üzenetét így fejezhetjük ki: az egyház fejlődése és isteni erőinek kibontakozása — megigazítás és megújítás, megvilágosítás és megszentelés az élet különböző megnyilatkozásaiban és vonatkozásaiban. Mindez harc, küzdelem és szenvedés között megy végbe a Krisztus-test tagjainak még az ó- és az új ember tusakodását, összeütközéseit mutató életében. Régen az egyházat különösképpen is szemléletesen figyelmeztette az ebbe az időszakba eső Lőrinc- (aug. 10.) és Mihály-nap (szept. 29.), hogy itt a földön szolgáló és szenvedő egyház – a kereszt egyháza! -, és hogy az ördög, e világ és saját testünk (óemberünk) támadásaival-kísértéseivel itt a kegyelem országában harcolva kell megküzdenünk, és hogy ebben a harcban Krisztus ereje, onnan felülről való kegyelme a megállásunk és győzelmünk.
A 10. vasárnapnak külön jelentősége van azért is, mert egy határozott történeti tényt illeszt be az egyházi év drámájába: Jeruzsálemnek Kr. u. 70-ben, aug. 10-én bekövetkezett pusztulását. Isten kegyelme megvetésének szörnyű következményét tárja elénk az ősi evangélium (Lk 19,41-47, ma: Lk 19,41-48), amely a vesztébe rohanó nemzetét sirató Úrnak Jeruzsálem pusztulásáról való jövendölése. Jaj annak, aki megveti Isten kegyelmes hozzánklátogatásának idejét! Ne áltassuk azért magunkat! Krisztus gyülekezetéből is vezet út a kárhozatba, ha megvetjük Krisztus kegyelmét, aki itt jár-kel közöttünk az Igében és a szentségben, és keres bennünket, hogy magánál, az anyaszentegyház ölén megtartson! Az, ami Jeruzsálemen 70-ben beteljesedett, Isten ítéletének végrehajtása volt egy hitetlenségében megátalkodott nép felett. A test szerint való Izrael történetének rettenetes példája indítsa szüntelenül az egyház népét Isten színe előtt a kegyelem éhezésére: vigyázz, Isten-látogatás van, egyetlen elszalasztott alkalom se tér vissza többé! Az epistola (1Kor 12,2-11, ma: 1Kor 12,1-11) pedig egyrészt rávilágít a kárhozatnak arra az útjára, amelyen minden pogányságra a pusztulás vár, másrészt pedig megmutatja az isteni kegyelemnek azt a csodálatos gazdagságát, amelyet Krisztus az egyházban fakaszt és áraszt szét, különböző időben és életterületeken. Az egyház élete, íme, egészen más, mint a zsidóságé és a pogányságé! Meglátjuk-e, mennyi zsidó és mennyi pogány tévelygés pusztít gyülekezeteinkben, életünkben?!”[1]
„Ez a vasárnap – mint már előzőleg említettük – két részre osztja a Szentháromsági időt, melynek összefoglaló témái: a keresztyénség és a keresztyén ember élete, küzdelmei, harcai itt e földön. A bevezető zsoltárvershez képest – Zsolt 33,12: Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr – éles kontrasztként hangzik az evangéliumból vett rész (Lk 19,41-48), melyben Jézus Jeruzsálemet siratja. Ezekkel az igékkel arra is emlékezünk, hogy Kr. után 70-ben augusztus 10-én következett be Jeruzsálem pusztulása. A történelmi párhuzamot is ismerve a két említett igerész között ott a nagy kérdőjel: ki Isten népe, ki tartozhat az ő népébe? A válasz az 1Kor 12,2-11-mal érkezik: az apostol szerint Isten Szentlelke fogja össze az ő népét, az egyházat, melynek én is tagja lehetek. Számos zsoltárban (79, 74, 137. stb.) megtaláljuk az Istenhez bűnbánattal forduló nép imádságát, és énekeskönyvünk “Anyaszentegyház – reformáció” fejezetében több ilyen témájú éneket találunk. Vigasztaló és bátorító, másfelől prófétikus, drámai erejű szövegek ezek, melyek mögött még tisztábban szólhat Isten kegyelmének halk és szelíd hangja.”[2]
[1] Jánossy Lajos: Az egyházi év útmutatása. 50-51. o.
[2] http://egyhazzene.reformatus.hu/enekek/v/enekrend-iv-az-egyhazi-ev-masodik-fele/ (Megtekintés: 2023. augusztus 9.)