teologia@lutheran.hu +36 1 469 10 50
teologia@lutheran.hu +36 1 469 10 50

2026. SZEPTEMBER 13.
SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI 15. VASÁRNAP
Textus: Gal 5,25–6,10


„Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint. Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők.

Krisztus törvényének betöltése
Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél! Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét. Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát. Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. Mert mindenki a maga terhét hordozza.
Akit pedig az igére tanítanak, az minden javából részesítse tanítóját. Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a maga testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet. A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.”

3. Történeti háttér, kommentárok és összehasonlító szövegek (jellemzően könyvek)

MAGYAR

ANGOL

  • New Interpreter’s Bible. Vol. 11. The second letter to the Corinthians, the letter to the Galatians, the letter to the Ephesians, the letter to the Philippians, the letter to the Colossians, the first and second letters to the Thessalonians, the first and second letters to Timothy and the letter to Titus, the letter to Philemon.
    https://archive.org/details/newinterpretersb0011unse

NÉMET

4. Ajánlott cikkek az ATLAS Plus, a JSTOR és más online adatbázisból

MAGYAR

ANGOL

NÉMET

  • Landmesser, Christof. “Eschatologie Im Galaterbrief Und Im Römerbrief.” Eschatologie =Eschatologyeschatology: The Sixth Durham-Tübingen Research Symposium: Eschatology in the Old Testament, Ancient Judaism and Early Christianitythe Sixth Durham-Tübingen Research Symposium: Eschatology in the Old Testament, Ancient Judaism and Early Christianity, 2011, pp. 229–46. EBSCOhost,
    research.ebsco.com/plink/5ac353e4-d91a-3f2e-8c3f-f31846afc0c6
  • Hoppe, Rudolf. “Paränese Und Theologie Im Galaterbrief: Eine Profilskizze.” Umstrittener Galaterbrief: Studien Zur Situierung Der Theologie Des Paulus-Schreibens, 2010, pp. 207–30. EBSCOhost,
    research.ebsco.com/plink/78410758-85e6-328f-8dcc-c7cddd7c0b47
  • Riesenfeld, Harald. “Geist Gottes Und Geist Der Christen? Zu Gal 5-6.” Die Freude an Gott — Unsere Kraft: Festschrift Für Otto Bernhard Knoch Zum 65. Geburtstag, 1991, pp. 183–88. EBSCOhost,
    research.ebsco.com/plink/7ad9fd7a-a4df-3fb3-b9e2-26f1432f68f8

5. Kortárs kommentárok, tanulmányok és exegézisek (jellemzően folyóiratokban)

IGAZSÁG ÉS ÉLET

LELKIPÁSZTOR

WORKINGPREACHER

6. Igehirdetések

GÖTTINGER PREDIGTEN IM INTERNET

IGEHIRDETÉS FELHŐ

PREDIGTEN.EVANGELISCH.DE

PREDIGTPREIS.DE

TEXTWEEK

[1] Az adatbázisok tartalma elérhető EHE Könyvtári beiratkozással: https://uni.lutheran.hu/konyvtar-beiratkozas/