teologia@lutheran.hu +36 1 469 10 50
teologia@lutheran.hu +36 1 469 10 50

2024. NOVEMBER 24.
AZ EGYHÁZI ESZTENDŐ UTOLSÓ (ÖRÖK ÉLET) VASÁRNAPJA
Textus: 2Pt 3,3–14


„Tudjátok meg elsősorban azt, hogy az utolsó napokban csúfolódók támadnak, akik mindenből gúnyt űznek, akik saját kívánságaik szerint élnek, és ezt kérdezgetik: „Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől fogva van.” Mert rejtve marad előttük, szándékosan meg is feledkeznek róla, hogy egek régóta voltak, és föld is, amely vízből és víz által állt elő az Isten szavára. Ez által az isteni szó által az akkori világ özönvízzel elárasztva elpusztult, a mostani egek és a föld pedig ugyanezen szó által megkímélve megmaradtak, hogy tűznek tartassanak fenn az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára.
Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap. Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek. Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De az ő ígérete szerint új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakik.

Emlékeztetés Pál leveleire
Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben.”

1. Az egyházi esztendő

  • Az egyházi esztendő utolsó (Örök élet) vasárnapja

2. A textus olvasásához

3. Történeti háttér, kommentárok és összehasonlító szövegek (jellemzően könyvek)

MAGYAR

ANGOL

  • New Interpreter’s Bible. Vol. 12. The letter to the Hebrews, the letter of James, the first and second letters of Peter, the first, second, and third letters of John, the letter of Jude, the book of Revelation. https://archive.org/details/newinterpretersb0012unse

NÉMET

4. Ajánlott cikkek az ATLAS Plus, a JSTOR és más online adatbázisból

MAGYAR

ANGOL

NÉMET

5. Kortárs kommentárok, tanulmányok és exegézisek (jellemzően folyóiratokban)

IGAZSÁG ÉS ÉLET

LELKIPÁSZTOR

WORKINGPREACHER

6. Igehirdetések

GÖTTINGER PREDIGTEN IM INTERNET

IGEHIRDETÉS FELHŐ

PREDIGTEN.EVANGELISCH.DE

PREDIGTPREIS.DE

TEXTWEEK

[1] Az adatbázisok tartalma elérhető EHE Könyvtári beiratkozással: https://uni.lutheran.hu/konyvtar-beiratkozas/