teologia@lutheran.hu +36 1 469 10 50
teologia@lutheran.hu +36 1 469 10 50

„Mert most ez volt a küldetésük…” Élménybeszámoló az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatóinak 2022-es Teológuspassiójáról

EHE > Egyetemi hírek > „Mert most ez volt a küldetésük…” Élménybeszámoló az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatóinak 2022-es Teológuspassiójáról

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói hagyományosan harmadéves évfolyamként kapnak egy nagy feladatot, olyan mértékben válhat hasznukra, amennyire csak elmerülnek benne. A feladat eredménye ráadásul egy olyan mű, ami a befogadókra úgy hathat, mint az istentisztelet, az irodalom, a szentírásolvasás és az imádság -egy alakban. Ez a feladat egy passióelőadás elkészítése és előadása egyszer az egyetem közössége előtt, majd egy körút során egy olyan egyházi-közigazgatási egység gyülekezetei előtt, ahol már rég láthattak ilyen előadást.

 

A teológus- és hittanárhallgatók, akik együtt képviselik a passióelőadást elkészítő évfolyamot, két és fél év után már rendelkeznek valamennyi közös múlttal és történettel. Mi egy évvel kevesebb közös történetet regisztrálhatunk. A Győr-Mosoni egyházmegyében több mint húsz éve nem jártak passiókörúton lévő teológusok.

A mi várakozásunk és szükségünk a közös munkára egyértelmű volt számomra. A gyülekezetek várakozása, melyek húsz év alatt oly sok tagot látnak jönni és elmenni, talán kevésbé érthető: de annál tapasztalhatóbb, valós várakozás.

 

A passiójátékot olyannyira „együtt csináltuk”, hogy mindenkinek tehetsége és karaktere munkát, helyet és szerepet kapott. Még a veszekedések, türelem-vesztések sem vágták el azt a közös, organikusan lábunk alatt futó, szívvel-lélekkel átélt utat, melyen lelkiismeretünk szerint sikerült helytállnunk, és melyen célunk szerint az evangéliumot hirdettük.

 

Passiókörutunk közepén már annyi élményen voltunk túl, hogy megfogalmazódott bennem, hogy szükséges lenne a körutunkról írni emlékül és jelül, másrészt magyarázatul, érdekességül és jóhírül – azok számára, akik élőben vagy felvételről látták, vagy egyáltalán nem látták előadásunkat. Két dolog egyértelmű volt: az első, hogy az előadók; a második, hogy a befogadók is tudnának miről mesélni: így született ez a cikk: kilenc lelkész és kilenc hallgató beszámolójából. Olvassák szeretettel!

 

Vácz Ágoston András, teológushallgató

 

 A cikk végén galléria található. Az első, Zuglói előadásról készült felvétel a következő linken tekinthető meg:

 

Az útnyilvántartásba bekerült: passiókörút, megtett út: 600 km. A győr-Mosoni Egyházmegye várt minket és ott adtuk elő passiójátékunkat 14 alkalommal. A sok emlékezetes történés közül csak egyet szeretnék megosztani: Szerda este, miután visszaértünk Kajárpécről Győrbe, ahol a Péterfy Kollégium vendégszeretetét élvezhettük, elmentem a hallgatókkal egy esti sétára, beülni valahová együtt egy sörre. Az egyik helyen, melyet a hallgatók már korábban felfedeztek, orr-piercinges fiatalok csapódtak mellénk, és a maguk szabad módján faggatóztak, mi is ez a passiókörút? A barátkozós hangulat és a mi hallgatóink könnyed de okos hozzáállása, megközelítésmódja nem riasztotta el őket az egyházzal kapcsolatos beszédtémáktól. Társaságunk jóleső csemege volt számukra a már megszokott kocsmai történések között. Mi másnap korán keltünk, hogy még a hátralévő hat istentiszteletet, és passió-előadást Nagycsütörtökön és Nagypénteken a kellő színvonalon tudjuk előadni. Aztán eljött az utolsó alkalom, a Győri Öregtemplomban, ahol a közel 250 ember között odajöttek a végén kezet fogni az orr-piercinges ismerőseink is, szépen, ünnepélyesen kiöltözve. Örömmel rázták a kezem, és én is az övéket: a passiókörút misszió is volt, és nem is akármilyen.

 

Réz-Nagy Zoltán, egyetemi lelkész, EHE

 

 

Nem tudok objektív lenni. Sem hírt adni, sem értékelni nem tudok a kívülálló pozíciójából. Az idei teológus-passiót ugyanis az az évfolyam állította össze és mutatta be számos gyülekezetben, akik három éve engem választottak évfolyamfelelősüknek. Így éltem meg egy esti beszélgetésünk alkalmával, amikor még csak ötletekről, meg irányokról számoltak be, és az első morzsákat kóstolgathattam a tervekből. Így éltem meg, amikor nagy izgalommal s a korlátozott idővel küzdve jelezték, még van bőven gyakorolni való. Azután így hangzott az első értékelő: a bemutató nagyon jól sikerült. Elindult hát a folyamat, ahol az évfolyam mind a tagja igehirdetővé vált, hiszen az evangéliumot hirdették, a holtbetűt élővé tették. Végül is úgy adódott, hogy a nagyheti szolgálatok sorából az egyik utolsóba kapcsolódhattam bele: nagypéntek délelőttjén. A mosonmagyaróvári gyönyörű templomban szembesítettek a passió fájdalmas gyönyörűségével a fiatalok. Fájdalmas gyönyörűség. Mindkettő igaz. Fájdalmas, mert segítettek átélni azt a gyötrelmet, ami nagypéntek egykori eseményében sűrűsödik. S az előadás plasztikus volta elvezetett oda, hogy útközben hazafele folyton egyetlen korálsor zengett bennem: „én, én okoztam minden szenvedésed, bűneim vittek keresztfára Téged, mindazt, mit Jézus eltűrtél helyettem, én érdemeltem!” A fájdalom azonban azzal a gyönyörűséggel párosul, amit a világi irodalomban katarzisnak neveznénk. Itt azonban még ennél is többről van szó: Istenélményről, a nagy találkozásról. Ezért én nem is akarom részleteiben értékelni – az egyébként szerintem nagyszerű előadást – inkább a lényegét szeretném megragadni: Ez a passiójáték sorozat közösségépítő passió volt. A szenvedélyes („passzió”) játék passióvá vált, s összekovácsolta az egyébként nagyon sokszínű évfolyamot. Ma már biztosan máshogy fognak egymásra nézni az egyetem padjaiban, s később a szolgálati helyükön. Összeköti őket – nem csak a közös élmény, hanem – a testvérré tevő Úr. Mert mindnyájan Krisztus keresztjének hirdetőjévé váltak. S a közösségépítés egyenként is igaz volt – az előadók Istenhez való viszonyában és a „nézők” hitében. Átélhettük, hogy Istennel való kapcsolatunk erősödött.

Hafenscher Károly, a harmadik évfolyam mentor-tanára

 

 

Nézem az Evangélikus Hittudományi Egyetem harmadéves hallgatóinak
passió-játékát a ménfőcsanaki templomban. Keresem magamban a találó
kifejezést mindarra, amit látok és hallok…

Nemesen egyszerű minden – fogalmazódik meg bennem az első taktusok és
jelenet után azonnal.

Zongorán csendülnek fel népzenei motívumok, mélyek és őszinték a
dalszövegek, tisztán szól az ének.

A történet szavai a legújabb bencés fordítású Újszövetség alapján
egyszerre ismerősek és mégis újak.

A szereplők mozdulatai visszafogottak – de nagyon átgondoltak. Kerülnek
minden pátoszt. Akárcsak a “játékuk” és hanghordozásuk.

Ettől olyan nagyon jó és hiteles ez a passió. A nemes egyszerűsége
miatt. Mert letisztult. Mentes minden vallásos giccstől.

Mivel személyesen is ismerhetem a fiatalokat, egy kicsit talán többet is
látok, mint nézőtársaim körülöttem a padokban.

Látom, milyen mély nyomokat hagy valakiben, ha beleéli magát a szent
történetbe. Nem csak beszél róla. Nem csak tanulja. Átéli. Ő is benne
van. Saját életével, érzéseivel vesz részt az emberiség legnagyobb
drámájában. S ezzel a szívén szűri át a Biblia szavait, képeit és
történeteit.

S aki a szívén szűri át a passiót – az lesz igazán teológus.

Percze Sándor, Győr-Ménfőcsanak, az EHE oktatója

 

 

Fiú a hátsó ülésről

 

Korán érkeztem. Bő fél órával előttük. Kint álltam a templom mellett az aprócska Mérges település központjában, és az utat kémleltem.

Gondolatok cikáztak a fejemben, emlék foszlányok jelentek meg a szemem előtt. 26 évvel ezelőtt magam is egy passió körút részese voltam. A mi “terepünk” akkor Erdély volt. A barcasági kis evangélikus gyülekezetek vendégszerető közössége.

Az passióban nem volt fő szerepem, különösebben nem is “görcsöltem” a néhány mondat miatt, amivel hozzájárultam az előadás sikeréhez. Egy szereplő voltam a sok közül, aki a hosszú, erdélyi utat a Teológus Otthon kisbuszának hátsó ülésén ülve tette meg. Fiú voltam a hátsó ülésről…

 

…Begördült a kisbusz, s én 26 évvel később lelkészként, mint házigazda, izgatottan fogadtam a vendégeket. Lányokat, fiúkat, akiktől immár egy generáció választ el, de még mindig ugyanúgy  az otthon lelkészével “veszik nyakukba a világot”, hogy nagyhéten kis egyházunk gyülekezeteiben emberek szívéhez érjenek el, mint egykor én és a társaim. 

Jöttek, hogy adjanak valamit. Eljuttassák hozzánk az Atya szeretetét, Krisztus küzdelmét, a tanítványok gyengeségét, mindannyiunk esendőségét. Szolgáljanak egy röpke óra erejéig. Névtelenül. Szerényen. Mert Nagypéntekhez közelítve nem lényeges, hogy ők maguk kicsodák. Hanem hogy Jézusok legyenek, Péterek, Júdások, tanítványok, Pilátusok, papok, vagy őrjöngő, követelőző tömeg. Maguk pedig végig arctalanok maradjanak. Fiúk a hátsó ülésről. Mert most ez volt a küldetésük. 

Megcsinálták… Köszönet érte!                                             

Farkas Ervin, Bezi-Enese-Mérges

 

 

Gimnazista koromban nagy hatással volt rám a János evangéliuma című film, amely szóról szóra dolgozta fel a negyedik evangéliumot. Bár több mint három órás produkció volt, a színészek színvonalas alakításának és a narrátor kellemes hangjának köszönhetően mindvégig lekötötte a figyelmemet és arra inspirált, hogy kezembe vegyem a Bibliát. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatóinak passió előadása láttán úgy éreztem, mintha az előbb említett koncepció szerint, filmszerűen elevenednének meg előttem az János evangéliumának részletei.

Érdekes volt, hogy a jelmezek a több mint kétezer évvel ezelőtti Palesztinába kalauzoltak, a jeleneteket összekötő ismerős magyar dallamok viszont hazarepítettek. A vizuális és auditív ingerek közötti kontraszt eleinte kizökkentett, aztán gyönyörködtetett. Arra vezetett rá, hogy Jézus valóban az Isten Báránya, aki az egész világ bűneit hordozza. Nemcsak a zsidókét, hanem a magyarokét is. Péter dala nagy hatást gyakorolt rám. Arra emlékeztetett, hogy Jézus nélkül csak árnyéka lehetek önmagamnak, az Ő közelségében azonban teljes lehet az életem és azzá válhatok, akinek megálmodott engem.

Különleges élményt jelentett a tömegjelenetekben „szerepelni”. Az 5000 ember között helyet foglalva, jó volt érezni, hogy Jézus nemcsak a pillanatnyi szükségleteimről akar gondoskodni, hanem ennél jóval többet kínál: mennyei kenyeret, amely életet ad. Míg ez egy nyugalommal töltötte el a lelkemet, a későbbiekben sokkal fájdalmasabb volt a bevonódás. Amikor Pilátus felénk fordult és azt mondta, „…feszítsétek meg ti!”, hirtelen azoknak a sorában találtam magamat, akik nem sokkal korábban még Jézus csodáin ámultak, most azonban elfordultak tőle és a halálát követelik.

A két padsor közötti kereszthordozás mélyen megérintett. Arra emlékeztetett, hogy az én bűneim és mulasztásaim is terhelték az alatta roskadozót. Az én jövőmet is szem előtt tartotta, amikor engedte, hogy a római katonák végrehajtsák rajta a halálos ítéletet. Köszönöm a darabot előadó lelkész és hittanár szakos hallgatóknak, hogy emlékeztettek erre a szomorú igazságra, elgondolkodtattak az ünnep lényege kapcsán és lehetővé tették, hogy az idei húsvét felszabadult örömünnep lehessen számomra. 

Koch Szilvia, Győrújfalu

 

 

Élménybeszámolót kértek tőlem, s nem esik nehezemre. Mert az ebben az éveben, a Győr-Mosoni Egyházmegyébe hozott Passiójáték, engem nagyon megérintett. Tény, hogy minden esztendőben nagy hatással van rám az Agenda passiói istentiszteleti rendjének szövege is, de ez most más volt. Különleges a maga nemében, s ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül. Kétszer is láthattam tőlük e pár nap alatt, Krisztus szenvedéstörténetének megjelenítését. Először Szeretetházunkban, ahol lakóinknak csalt könnyet a szemébe, majd az Öregtemplomban, ahol a nagyszámú nézőt szintén magával ragadta.

Lelkészként hajlamosak vagyunk teológusainkra némi szkepticizmussal tekinteni, főleg abban az összefüggésben, hogy ők képviselik a jövőt. De bizonyosan így voltak velünk kapcsolatban is egykor. Viszont amikor meghallhatjuk a hitvalló szavakat ettől a generációtól is, akkor az nem egyszerűen reménységgel tölt el, de hálaadással. Mert ez azt mutatja, hogy az Úristen ma is elhív az Ő szolgálatára.

Jó volt felfedezni köztük fiam egyik jóbarátját, vagy azt, akit pár éve még a Tatai Református Gimnáziumban hittanból vizsgáztattam, és egykori kedves diákomat, aki, amikor hittanár szakra ment, az nagy örömet szerzett. De jó volt megismerni a többieket is, s látni rajtuk –bármi is érje őket- az elkötelezettséget. Igen, más generáció, de ugyanaz a hit, így ugyanaz az indulat és cél! Isten tartsa meg Őket az úton!

Vancsai József, Győr-Nádorváros

 

 

Van abban valami különleges, amikor olyan fiatalok adják elő Jézus Krisztus szenvedéstörténetét, akik lelkésznek, hittan tanárnak készülnek. Egészen belemerülnek Jézus történetébe, hogy megírják saját forgatókönyvüket, belebújjanak a különböző szereplők bőrébe, és elvigyék a gyülekezetekhez. A lébényi evangélikus templom egy kicsi, de otthonos templom a több, mint 800 éves Szent Jakab templom szomszédságában. Nagycsütörtök délelőttjén nálunk kelt életre a 2000 éves történet, a mi templomunkban otthon lévők kísérhették végig, s kapcsolódhattak ily módon Jézushoz. Konfirmandusaink számára ez teljesen új élményt jelentett, és amint később elmondták, megrázó volt számukra szembesülni Jézus megaláztatásával, fájdalmával. Köszönjük a teológusok és lelkészük elkötelezett szolgálatát!

Lázárné Tóth Szilvia, Lébény

 

 

Virágvasárnap délelőttjén a Győr – Mosoni Evangélikus Egyházmegye legkisebb gyülekezetében, Győrságon hívogatja a falu lakóit a kicsiny templom harangja. A teológushallgatók már nagy erőkkel készülnek, és szép lassan a kocsiból mindent bepakolnak. A fiatalok között egy arc nagyon ismerős, ráadásul elég régről, ezt az arcot már egészen kiskorától fogva ismerhetem. Az első hittanosaim között volt. Mindig mosolygós, kedves, családjára nagyon büszke diák volt, aki rendszeresen ott volt a templomban. Sosem felejtem el, az iskolában heti két órában, egy térképekkel telepakolt teremben beszélgettünk Istenről, bibliai történetekről, tervekről. Ő is, én is nagyon fiatalok voltunk. Aztán teltek az évek, láttam, ahogy felnőtté válik és szemtanúja lehettem, ahogy Isten elhívja őt egy csodálatos útra. Egy éven keresztül, még a teológiai tanulmányai előtt már nem kis hittanos volt, hanem lelkes, a lelkészi szolgálatra kész fiatal, aki a Kaposvári Evangélikus Gyülekezet életébe szervesen bekapcsolódott és sokszor erején felül segítette a munkánkat. Bence, immáron harmadéves teológus. Míg társaival a szépen felépített és átgondolt Passió történetet adták elő, azon gondolkoztam, milyen nagy ajándéka az Istennek, hogy részese lehetek az életének – még így is, hogy nem vagyok Kaposváron – egyik fő állomásának. Köszönet neki, köszönet társainak, hogy Nagyhét nyitányaként mindazok, akik eljöttek erre az alkalomra, a szemük előtt látták megelevenedni Jézus Krisztus szenvedéstörténetét.

 

Pongráczné Győri Boglárka és Pongrácz Máté, Győrság

 

 

Torokszorítóan megható, mégis friss örömöt hozó időutazásként élhettem meg az idei teológus passiójáték minden percét Mórichidán! Ez a nagykeddi szolgálat visszarepített a 30 évvel ezelőtti szárnypróbálgatásaim világába. Megmelegedhettem az első szeretet lobogó tűzénél újra a kilenc ifjú, tehetséges, tettre kész teológus bizonyságtételét hallva. Nem lomha nosztalgia, hanem a jövő felé lendítő szolgálat élményét kaphattuk mindnyájan, mert híveink megfényesedő tekintete reményt sugárzott: van jövője egyházunknak!

 

Bakay Beatrix, Mórichida

 

 

Ha igazán őszintén, s mindössze egy szóval kéne jellemeznem az elmúlt két hónap passió

próbáit, illetőleg virágvasárnap és a nagyhét legfontosabb alkalmait – vagyis magát a

passiókörutat –, azt a szót mondanám: ambivalencia. A Magyar etimológiai szótár szerint e kifejezés a latin ”ambi-” igekötő (mint „mindkettő”), valamint a „valeo” (mint „ér, érvényes”) ige összetétele, jelentése pedig „két ellentétes véglet <pl. szeretet és gyűlölet, öröm és bánat, vágyódás és félelem> egyidejű érvényesülése érzelmekben, viselkedésben”.

Nos, mindez tökéletesen körülírja, hogy mit is érzek valójában, amikor arra az egyszerű kérdésre várják tőlem a választ, hogy milyen volt a passió, hogyan éltem meg azt a szűken vett hat napot, vagy tágabban vett kilenc hetet. Mind a passió-próbák, mind a

passiókörút számos élményt tartogatott a számunkra. Jókat és rosszakat is, de mindenképpen a

szó szoros értelmében vett élményeket, vagyis olyan eseményeket és történéseket, amelyek

mindegyikünkre mélyebb hatást gyakoroltak, s amelyeket, mint saját, maradandó lelki

tartalmakat vihettünk haza magunkkal. Én – hogy egy kicsit személyesebben is fogalmazzak –

zokogtam fájdalmasan, nevettem önfeledten, voltam magamra hagyva a gondjaimmal, s

éreztem azt, hogy egy valódi, összetartó közösség tagja vagyok, ahol nemcsak nekem

segítenek a terheim cipelésében, de én is könnyebbé tehetem mások életét. Úgy gondolom,

igazi magasságokat és mélységeket éltem meg, éltünk meg együtt az évfolyamtársaimmal,

amikkel kivétel nélkül gazdagabb lettem, gazdagabbak lettünk mindnyájan. Mindezért pedig

Istent illeti a köszönet, aki végig – a pehelykönnyű és az ólomnehéz pillanatokban is –

mellettünk maradt, s vigyázott a testi- és lelki épségünkre. Pál apostol sem írja véletlenül:

„…sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az

Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban”.

 

Kleizer Fanni Zsófia, történelem-hittanár szakos hallgató

 

 

A passió számomra egy óriási pozitív csalódás volt. Mikor elkezdtük a megbeszéléseket és a

próbákat, még nem gondoltam volna, hogy a körút végén az egyetemi éveim egyik

legmeghatározóbb élményének fogom tekinteni. Most viszont, közel egy hét távlatából

visszatekintve, azt gondolom, hogy minden váradalmamat felülmúlta az élmény és a körút

egésze; nem csak azért, mert minden előadásunk a maga módján volt csodálatos és egyedi,

hanem azért is, mert összekovácsolta az évfolyamunkat. Lehet, hogy nem volt az összes

előadás ugyanolyan és voltak apróbb hibák, de pont ettől volt tökéletes és ettől volt a miénk.

Minden előadásunk után ugyanaz a kellemes meghatódottság és elégedettség kavargott

bennem, mert úgy éreztem, megmutathattunk magunkból egy kis darabot a gyülekezeteknek,

és ami még fontosabb, hogy átadhattuk, mit jelent a passió egy keresztény ember számára.

Megható élmény volt látni a könnyes arcokat; a megkönnyebbült és elégedett mosolyokat; a

gyermekek szemében a csillogást, hogy részesei lehettek ennek az élménynek; a köszönetet és

a visszaemlékezést a lelkészek arcán és tekintetében… Ezeket a pillanatokat mind csodaként

és ajándékként éltem meg, s úgy gondolom, sokszor fogom még előhívni az emlékezetemből

ezeket a felemelő pillanatokat.

Hálás vagyok, hogy a részese lehettem ennek a passiókörútnak és hogy ennyi gyülekezethez

elvihettük Krisztus szenvedésének történetét, közelebb hozva ezzel Őt, és a Húsvét üzenetét az emberekhez. Hálás vagyok azért is, hogy ilyen sok fantasztikus és kedves lelkésszel, kántorral és gyülekezeti taggal találkozhattam.

Hálás vagyok, hogy az évfolyamtársaimat is igazán megismerhettem; hogy együtt

dolgozhattam velük a próbák során és az előadásokon. Felemelő érzés volt együtt szolgálni

azokkal az emberekkel, akikkel eddig jórészt csak az egyetem padjait koptattuk együtt.

Sok ilyen és ehhez hasonló közös szolgálatot és missziót kívánok és remélek az évfolyamunk

számára; s természetesen a jövő lelkész- és hittanár hallgatói számára is!

 

Jakab Johanna, földrajz-hittanár szakos hallgató

 

 

Számomra az egész passió, az arra való készülés, az előadások és maga a színdarab is meghatározó élmény volt. Rengeteg szép és vidám percet sikerült együtt töltenem évfolyamtársaimmal, ami nagy hatással volt a harmadik évfolyam közösségére. Úgy érzem, hogy ez az együtt eltöltött egy hét sikeresen összekovácsolta a kis közösségünket. Emellett nagy élmény volt ennyi gyülekezetben szolgálni, megismerni az ottani közösségeket, gyülekezeti tagokat és lelkészeket. Óriási szeretettel fogadtak minket minden helyen, amiért azt hiszem rettentően hálásak lehetünk. Örök élmény marad ez a passiókörút és boldogan fogok visszaemlékezni rá életem során.

Kovács Bence, teológus-lelkész szakos hallgató

 

 

Teológus Passió. Ha nem tudtam volna, hogy ez Krisztus szenvedéstörténetének teológusok által előadott drámajátékát takarja, minden bizonnyal szó szerint értem. A teológusok passióútja. Méltatlannak éreztem magam a jézusi szerepre, sőt, a tény, hogy az évfolyamunk másfél-két évet távol töltött egymástól, gyors összecsiszolódást igényelt részünkről. Ám ahogy a húsvéti ünnepkör ünneppel, szenvedéssel, halállal telve zajlik, de a feltámadás örömével zárul, -ezt a hetet én is így éltem meg. Így nyert értelmet valóban a teológusok passiója. 🙂

Kovács Donát, teológus-lelkész szakos hallgató

 

 

A Passiótörténet bemutatása a gyülekezetekben nagyon sajátos szolgálatot jelentett számomra. Előadás formájában még nem vettem részt Isten drága és mindent átható Igéjének hirdetésében, azonban Krisztus szenvedéstörténetének többszöri bemutatása egészen elképesztő módon tudott hatni. Úgy érzem nem csak a gyülekezetekre volt hatással a Passió-játék – mindamellett, hogy láthattuk a könnyeket a gyülekezeti tagok arcán, láthattuk a hála mosolyait köreikben és érezhettük gondoskodó szeretetüket az istentiszteleteket követően –ránk, hallgatókra is nagy hatást gyakorolt. Mikor az ember teljes mértékben beleéli magát egy-egy szereplő helyzetébe/életébe, egyből átértelmezi annak jelentőségét a történet szempontjából. Így voltam én is Júdás, az áruló, valamint a „Feszítsd meg!” kiáltással a Messiást halálra ítélő tömeg szerepében is. Fontos, hogy az ember átérezze annak a bizonyosságnak a súlyát, hogy az ő bűnei is egy-egy kalapácsütést mértek a Krisztus kezeihez tett szögekre. Lelkiekben nagyon megindító volt évfolyamtársaimmal ezen a nemes szolgálaton együtt részt vennünk. Hitet építő és egyben újító elemeket hordozott magában számomra az idei nagyhét, örülök, hogy a feltámadásba vetett drága hittel vehettem részt a Krisztus kereszthalálát megjelenítő szenvedéstörténetben.

 

Pőcze Barnabás, teológus-lelkész szakos hallgató

 

 

Számomra a teológus passió nagy ajándéka volt, hogy a teljes közvetlenséggel és természetességgel, a történet cselekvő szereplőjeként adhattam át a gyülekezet számára a történet megrendítő üzenetét. Az előkészületben, a próbákon és az előadásokon megelevenedő történetben egyre inkább azt éreztem a társaimon és magamon is, hogy nem tudok kívülálló maradni, nem tudok távolságtartóan jelen lenni ebben a helyzetben. A Mesterét háromszor is megtagadó Péter szerepét megformálva sokat jelentett számomra a pillanat, hogy túl a bukáson, az összeomláson és a hűtlenségen a passió zárlataként a szenvedő Jézus keresztje alatt az elveszettet kereső, szeretetteljes Jó Pásztorról énekelhettem egy gyönyörű, zsoltározó népi dallamon. A történet részesévé válni azonban számomra azt is jelenteti, hogy velem együtt szolgáló évfolyamtársaim körében az eddiginél is mélyebb testvéri közösségre találtam. A munkafolyamat során a tekintetetekben, a gesztusokban és a hangsúlyokban ott éreztem azt, hogy különbözőségünk ellenére az Isten ügyének véghezvitelében tudunk és akarunk is egy célért, akár áldozatok árán is dolgozni. A gyülekezetek befogadó vendégszeretete, hálája és öröme bizonysága volt számomra annak, hogy jó Istenhez tartozni, és jó hirdetni a mai világ valóságában is Jézus Krisztus szenvedéstörténetének életet, örök életet jelentő üzenetét.

Angyal-Cseke Csaba, teológus-lelkész szakos hallgató

 

 

Egy életre szóló élmény. Talán ez a kifejezés az, ami a legjobban összefoglalja arra a kérdésre a választ, amit feltettek nekem: hogy milyen volt a Passió. Sok mindent kaptunk és remélem, hogy sok mindent is adhattunk. A felkészülés első pillanataitól kezdve a tervezés és a próbák időszaka alatt már ott volt bennünk egyszerre az öröm es a félelem is. Egy-két hónap volt csupán, de ezen idő alatt mégis jobban megismerhettük egymást.

Győrt és környékét bejárva nagyon jó volt látni az embereket, az arcukon a mosolyt vagy épp a könnyeket. Mi is más, új és saját szemszögből láthattuk meg Jézus történetét. 

Az út végére, amikor az utolsó előadáshoz értünk azt éreztem, hogy hamar eltelt ez az időszak. Sok minden történt velünk, ami elkísér életünkben egy szép emlékként. 

 

Bakai Vivien, teológus-lelkész szakos hallgató

 

 

Akárcsak a társaimnak, számomra is egy megismételhetetlen emlék marad a 2022-es Passió körutunk. Őszintén hálás vagyok az Élő Istennek, hogy társaim szövegkönyv-formáló munkája és a sok-sok órák utáni, esti próba alatt összeállhatott az előadás, és az első zuglói bemutatóra már így állhattunk ki  együtt. A rá következő héten is számtalan élményben volt részünk. Egyrészt a szívélyes vendéglátásért melyet minden gyülekezetben tapasztaltunk, még akkor is, ha egy napon négy különböző templomba vittük is el az Úr Jézus szenvedéstörténetét, és közben nem volt túl sok időnk egyik helyszínről elérni a másikra. Másrészt azért, mert a kevésbé sűrű napokon volt lehetőségünk a csapattal zavartalanul sétálni, beszélgetni a pompás időben a Győri belváros kellemes utcáin. Közeledve a nagyhét végéhez egyre többször és többször adtuk már elő az első nagypéntek eseményeit, de minden alkalommal ott volt bennem az imádság:

„Uram, ne hagyd, közönyös legyen számomra egyszer is, mit itt elmondunk!
Hadd tudjam mindig, hogy értem, bűnösért tetted ezt Jézusom és azokért is, akik itt ülnek! Segíts felismernünk, elismernünk és meg is ismernünk Téged igazán!” – Olyan jó volt hallani újra és újra az előadások végén a gyönyörű solo énekben felcsendülő örömhírt: „Engem keres Jézus, veszni nem hagy árván. … Megment engem Jézus hulló vére árán.” Éltünk meg közösen nehezeket és örömöket egyaránt. Úgy látom mindnyájunknak tanulságos lehetett ez a pár nap a szolgálatra való felkészülésünkben. Aki csak részt vett benne – akár hallgatóként, akár szereplőként – megerősödhetett az Ige bizonyságtételében: Elvégeztetett! (Jn 19,30)

Farkas Ábel, teológus-lelkész szakos hallgató